Vendégelőadó a GTI-n

Utolsó módosítás: 2020. november 02.

Gazdálkodási és menedzsment szak, FOSZ II. éves hallgatók Stratégiai és üzleti tervezés óráján 10.22-én vendégelőadónk Kaplonyi Benjamin, III. éves, Turizmus-vendéglátás szakos hallgató volt, aki nemrégiben nyílt egri vállalkozásával kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg hallgatótársaival.

Napjaink egyre erősödő fogyasztói elvárását, a fenntarthatóság iránti igényt jól felismerve és a szükséges megelőző piackutatást elvégezve az üzlet profiljának Benjamin a több fővárosi üzletben és más vidéki városban már elérhető csomagolásmentes bolttípust választotta. Célja ezzel a helyi és a város vonzáskörzetében élő lakosság ilyen irányú vásárlási lehetőségeinek bővítése, és persze fiatal vállalkozóként a saját céljainak sikeres megvalósítása volt.
Hallgatótársai számára betekintést engedett abba a körülbelül szűk féléves munkába, mely a szeptember 1-jei megnyitáshoz vezetett, megosztotta hogyan tudott megbirkózni az üzlethelyiség kereséssel és a berendezés kialakításával, a bürokratikus követelményekkel, a beszállítók keresésével, őket a sajátos értékesítési módról való meggyőzéssel és a velük való folyamatos, harmonikus együttműködés megvalósításával, majd a vevői igényeknek való napi szintű megfeleléssel. Beavatta a hallgatóságot a mindezekhez természetesen nélkülözhetetlen tőkeszükséglet előteremtésének lehetőségeibe is, emellett fiatal vállalkozók számára hasznos tanácsokat kínáló informatív honlapot is ajánlott társai figyelmébe.


Megtudhattuk továbbá, hogy milyen összetételű az üzlet vásárlói köre, illetve, hogy a bolt az ökotudatos vásárlók mellett képes részben kiszolgálni a vegán ill. a gluténmentes termékek iránti egyre emelkedő keresletet is.
Érdekes adalékként elhangzott, hogy a különböző városokban működő csomagolásmentes üzletpolitikát folytató egységek nem tekintik egymást versenytársnak, hiszen a helyi igényeket igyekeznek egyébként döntő mértékben helyi beszállítókkal kiszolgálni, támogatva ezzel a helyi gazdálkodókat, termelőket is. Ugyanakkor Benjamin tapasztalatai szerint nincs kialakult együttműködési hálózat ezek között a vállalkozások között, leszámítva néhány láncolat jellegű törekvést, vagy egyénileg kezdeményezett napi szintű kapcsolattartást, ami mindenképpen kívánatos lenne a jövőben.
Örömteli volt hallani azt, hogy egyrészt vállalkozási ötletéhez nagyban hozzájárult egyik nálunk hallgatott tantárgya is, a Környezeti gazdaságtan. Másrészt pedig nagyban tudja hasznosítani munkája során az olyan gyakorlatorientált tárgyból tanultakat is, mint a Számvitel.
Kiváló alkalmat biztosítanak az ilyen jellegű előadások arra, hogy egymás üzleti tapasztalataiból meríthessenek a hallgatók, illetve példát látva maguk előtt, bátrabban merjék vállalni saját elképzelésüket az üzleti szférában. Benjamin példája nagyon tanulságos, aki nem félt a pandémia idején sem kockázatot vállalni a siker érdekében. Sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is!
Somodi-Tóth Orsolya


< Vissza