Szakmai verseny

Utolsó módosítás: 2021. február 23.

Az Eszterházy Károly Egyetem, Gazdaságtudományi Intézet, Turizmus-vendéglátás szakos hallgatói Diószegi Anna, Flaskay Tamás és Tamás Anett a tavalyi évben pályázati anyagot nyújtott be egy szakmai versenyfelhívásra, melynek témája Csobánka település turisztikai marketingstratégiájának elkészítése volt.

A napokban született hivatalos eredmény alapján hallgatóink III. helyezést értek el. A hivatalos eredményközlésben az áll, hogy több ötletet, elképzelést is hasznosítani fognak a települési stratégia kidolgozása során, tehát a munkájuknak gyakorlati jelentősége is van. A felkészülésben és a téma kidolgozásában Dr. Gyurkó Ádám, Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita és Somodi-Tóth Orsolya oktatóink segítették a hallgatóságot.

Az eredményhez szívből gratulálunk és továbbiakban is hasonló sikereket kívánunk!


< Vissza