Protokoll szakértő előadása a GTI-ben

Utolsó módosítás: 2018. május 22.

2018. április 26.-án Sztanyekné Hossó Nikoletta tartott előadást a hazai rendezésű világesemények protokoll kulisszatitkaiba engedett bepillantást a Gazdaságtudományi Intézet turizmus- vendéglátás szakos hallgatóinak.

Hossó Nikoletta bemutatkozásában kitért az elmúlt 10 év szakmai és tudományos tapasztalataira, jelenlegi protokoll tevékenységeire, sportprotokoll és sportdiplomáciai témában készülő doktori disszertációjára, majd lendületes, már-már sodró tempójú, igen informatív és finom humorral fűszerezett előadásában két kiemelt rendezvényt vett górcső alá: a 2016. év kiemelt diplomáciai eseményét, a Budapesti Víz Világtalálkozót elemezte, amely során a Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére koordinációs vezetőként dolgozott, végül hazánk valaha rendezett legnagyobb, sportdiplomáciai szempontból Magyarország kiemelt világeseménye, a 17. FINA és FINA MASTERS világbajnokságok kulisszatitkaiba vezetett be, mint az esemény eredményhirdetéseiért felelős területi vezetője; előadását pedig számos saját készítésű fotóval és élces történettel színesítette.

A program az EFOP-3.4.3-16-2016-00010 „Az Eszterházy Károly Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatásminőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében" című projekt támogatásával valósult meg.


< Vissza