Aventics gyárlátogatás

Utolsó módosítás: 2019. október 13.

Gazdálkodási és menedzsment, Gazdaságinformatikus, ill. Sport- és rekreációszervezős első éves FOSZ hallgatókkal március 27-én és április 3-án az Emerson egri gyáregységébe látogattunk Menedzsment alapjai kihelyezett órája keretében. A látogatásról készült hallgatói beszámolók is tükrözik, hogy az ilyen alkalmak milyen fontosak a tananyag gyakorlati hasznának megértésében.

Élménybeszámoló vállalatlátogatásról

2019. március 27-én kurzusunk egy kis csoportjával ellátogattunk az Egerben működő AVENTICS HUNGARY Kft.-hez, amely 2018 óta az EMERSON cég tagja. A vállalat pneumatikus alkatrészek és berendezések gyártásával foglalkozik. Magyarországon csak itt történik gyártásuk, melynél fontos megjegyezni, hogy nem tömeggyártás a céljuk.
A vállalathoz érkezve, majd belépve, megállapítható, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra már a beléptetéskor, illetve kiléptetéskor is. A csoportunkat váró személyek és a körbevezetőnk igazán kedves és közvetlen volt velünk. A termelési részbe érkezve nem tűnt számomra túl nagynak a csarnok, annak ellenére, hogy kiemelték milyen nagy területen folyik a termelés. Elsőre igencsak zavaró volt a folyamatos zaj, valamint a hűtő-kenő folyadék szúrós szaga. Megfigyelhető volt a körbevezetésünk során, hogy a gyártást kis egységekre osztják, így lehetővé téve a részfolyamatok ellenőrzését is. A cégnél körülbelül 300 ember dolgozik, ez műszakra bontva és csak a termelési részt nézve még a harmadánál is kisebb számra csökken. A kis létszámnak számos előnye van. Jól működő, összetartó és könnyen átlátható csapatokat tudnak alkotni, mely még jobban növeli a produktív és megfelelő minőségű munkát.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy milyen sok figyelmet fordítanak az ott dolgozók véleményére. Kialakítottak egy „Idea falat", ahol a dolgozók a saját munkaterületükön végzett munkára irányuló újításaikat, ötleteiket oszthatják meg. A ötletek elbírálásának és megvalósításának az útját is nyomon tudják követni a táblán. Ha az ötlet megvalósításra kerül, minden hónapban kiválasztják a hónap ötletét, és az ötletfal mellett egy éven keresztül látható az ötleggazda neve és az újításának leírása. Ezek az aprónak látszó dolgok szerintem igen nagy motiváló erővel hatnak. Ezáltal a dolgozók folyamatosan gondolkodnak, vajon az ő munkafázisaikban milyen újítást lehetne megvalósítani.


Az ott hallott információkból, amit érdekesnek véltem még, az a nem tömeggyártás, valamit a legfeljebb két hetes átfutási idő. Ezek a dolgok tesznek egy vállalkozást hatékonnyá. A mai rohanó világunkban nagyon fontos a gyorsaság valamint a rugalmasság. Ennek elérése érdekében a vállalat nagy hangsúlyt fektet a dolgozók képzésére. Az ott dolgozók folytonos képzése különböző munkafolyamatokra lehetővé teszi az átcsoportosításokat, melyekkel elkerülhető a túlórázás, valamint a nagy mennyiségű munkaerő felvétel.

 

Említést tettek arról, hogy szeretnék papírmentesíteni a vállalat részeit. Ez az elképzelés lassan valósul meg, ugyanis az emberek nem tudnak gyorsan áttérni a megszokott dolgokról. Számomra nagyon tetszik ez a kezdeményezés, mert környezettudatosan gondolkoznak, azonban szerintem egyelőre még nem lehet elérni a teljes „papírmentes iroda" elképzelést.


Összeségében a látogatás nagyon tetszett. Észrevehető volt már az elejétől fogva, hogy itt nem főnökök, hanem vezetők dolgoznak együtt a gyártósori dolgozókkal. Úgy gondolom ennek az elérése csak kis létszámú vállalatnál lehetséges. A viszonylag kis darabszámú termelés pedig lehetővé teszi a selejt alkatrészek számának lecsökkentését, így válhat a cég sikeressé.
A látogatásról pozitív élményekkel távoztam, és még azon is elgondolkoztam, talán egyszer én is dolgozhatnék itt.

 

Készítette: KovácsKatalin
EKE-GTK Gazdaságinformatikus


< Vissza