„VE-GA-TOUR”-vetélkedő

Utolsó módosítás: 2020. december 17.

Az Eszterházy Károly Egyetem a magyar gasztronómia népszerűsítésére, hagyományteremtő szándékkal vetélkedőt hirdetett Észak-Magyarország középiskolás diákjainak „VE-GA-TOUR”-vetélkedő néven. A vetélkedő célja, hogy közelebb hozza és megkedveltesse a vendéglátás, gasztronómia és turizmus területét a diákokhoz. A rendezvény lebonyolítása az Eszterházy Károly Egyetem szervezésében történt, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vendéglátós Mesterek Klubja támogatásával az EFOP-3.5.1-16-2017-00011 Duális és gyakorlatorientált képzések fejlesztése az Eszterházy Károly Egyetemen-című projekt keretén belül került megvalósításra.

Az első fordulóban egy turisztika-vendéglátás körében megfogalmazott tesztet kellett kitölteni a tanulóknak. A második fordulóban a hallgatóim kis videofilmeket készítettek Eger turisztikai attrakcióiról és ebből egy hangos PPT-t kellett készíteni a tanulóknak, akik az idegenforgalom-turisztikai ágban tanulnak. A vendéglátósoknak egy videofilmet kellett készíteni egy szabadon választott vendéglátó egységről.
A harmadik forduló a döntőt. Itt egy 40 kérdésre kellett válaszolni szintén idegenforgalom-turisztika-vendéglátás kérdéskörben. Itt már nehezebb kérdéseket kaptak, hisz mégis csak döntőről van szó.

16 csapat jelentkezett tovább jutott mind a második fordulóra viszont 3 csapat nem küldött anyagot, így Ők kizárták magukat a versenyből. Tehát 13 csapat maradt a versenyben.

A Gazdaság-és Társadalomtudományi Kar turizmus- vendéglátás szakos hallgatói nagyon sokat segítettek, hogy megvalósuljon a videós anyag ,illetve a kérdések összeálljanak.

 

A nyertesek listája: Nyertesek listája

 

Gratulálunk a verseny résztvevőinek!


< Vissza